Caleb Cody Danvers /meselovag/

A nevem Caleb Cody Danvers. 1990. április 30-án születtem Los Angelesben. Életem nagy részét Laguna Beach-en töltöttem. Szüleim jó módú családból származnak, jól éltünk.
Életem első 13 éve nagyjából zökkenőmentesen zajlott. Voltam barátaim, suliba jártam, na meg surfözni a tenger partra. Egyetlen gond csak az volt, hogy apámat nagyon ritkán láttam, mert mindig „üzleti úton” volt.
Általános 7. osztályába jártam, amikor eljött a 13. születésnapom. Enyhén szólva nem hasonlított az előző 12-re. Kezdésként egy levél, amiben az állt, hogy apám meghalt, ismeretlen körülmények közt. Aznap nem mentem iskolába. Egész nap a szobámban voltam, és csak bámultam a plafont. Este, 23:18-kor - világra jöttem időpontja - egy számomra szokatlan és új erő járta át a testem, többre nem emlékszem.
Másnap reggel anyám keltett, hajnalban. Azt mondta, nem kell iskolába mennem, de nem fogadtam el. Délután egyből hazajöttem, ami átlag szokatlan -, és indultam volna fel a szobámba, amikor anyám magához hivatott. Nem szólt semmit, ezért én kezdtem el beszélni. Meséltem az előző este történtekről, de mintha meg se lepte volna. Leültetett egy székbe, és elkezdett mesélni apámról, és a családról. Egészen az Ispwitch-i boszorkányüldözésig vezethető vissza. Apám halálát a mágia okozta, amit én tegnap megkaptam. Figyelmeztetett, hogy ne használjam túl sokat, mert átveheti felettem az irányítást.
Ez a téma nem került többé szóba. Én kerültem a mágiát, nem sokszor használtam.
Következő év nyarán, gimnázium előtt szerveztek a felsősök afféle gólya-beavatást, Tijuana-ba. Mindenki ott volt, aki jövőre kezdi a 9-et. Kint voltunk már T-ben, este mindenki az utcákon nyüzsgött. Volt ott minden, amit csak el lehet képzelni, na meg amit nem…
Első naphoz tartozó este - vagyis hajnal - amikor mentünk volna vissza a hoteljeink felé, én ügyesen lemaradtam, és eltévedtem. Egy sikátorban kötöttem ki, majd magatehetetlenül összekuporodtam a földön. Árnyalakok közeledtek. Nem láttam őket, mindössze csak éreztem. Nem tudom, mi történt még aznap este, csak egy nagy sötétség, ennyi maradt.
Másnap reggel egy totál idegen helyen ébredtem. Hamar rájöttem, hogy egy börtönben vagyok, nem volt sokkal rosszabb, mint T-ben a sikátorok nagy része. Ugyanazok a fekete lényeg - ma már tudom, hogy árnylidércek - járőröztek a folyosókon. A cellának nem volt ablaka, valószínűleg a föld alatt voltam.
Jó pár hónapot biztos eltöltöttem a cellámban. Nem sok mozgást engedtek meg, mindössze, hogy felmenjek egy elzárt, edzőpályára, hogy ne unjam halálra magam. Amikor fegyverként kardot, tőrt vagy íjat nyomtak a kezembe a szolgálók, kicsit ledöbbentem, hogy hol maradt le ez a civilizáció. Nem volt mit tenni, meg kellett tanulnom harcolni velük. Nem volt nehéz, ma már profin bánok az összes fegyverrel, bal kézzel is egyaránt. Ez alatt az idő alatt az árnylidérceket is megszoktam, a kínzásokkal együtt, nem, mintha lett volna választásom…
Kb. fél évvel az „áthelyezésem” után Ragdan, a kastély ura elé cipeltek. Csak annyit mondott, hogy 18. életévemben teljesedik ki az erőm, akkora leszek az egyik legerősebb harcosa. Addig viszont keményen kell tanulnom, harcolnom és edzenem.
Az elkövetkező másfél évet elzárva töltöttem. Az elzárt edzőpályához közel kaptam egy szoba-szerűséget. Hát nem egy Hilton, de jobb, mint a börtönblokk. A palota többi lakójával nem találkoztam, csak meséltek róluk. Ragdannal is csak háromszor, akkor is csak parancsot kaptam tőle. Ravennával és Ceressel nem, csak hallottam róluk, a szolgálóktól.
Betöltöttem a 17-et. Engedmény annyi, hogy most már szabadon járkálhatok a palotában, és nagy ritkán Mesebirodalomban, amit még csak térképen láttam.
Jelenleg 17 éves vagyok. Jól képzett harcos, érzelmektől mentes, így semmi nem akadályoz meg a gyilkolásban. Alig pár hete van szabad kijárásom a kastélyból, már sokak vére színezte kardomat. A mágiát ritkán hívom segítségül. Nem szokásom megtagadni feletteseim parancsát, de nem teljesítek mindent gondolkodás nélkül. Van, hogy senkire se hallgatok, olyankor tanácsos messziről elkerülni…
Caleb