Hinda kapitány

A nevem Hinda Vichi!

1977. november 22-én születtem Southamptonban, Angliában. Apám és anyám meselovag volt, gyermekkoruk óta őrizték Mesebirodalom határait. mindketten félig meselények, félig emberek. Anyai nagyanyám erdei tünde volt, születése szerint hercegnő, ezért kigyermekkorom óta sok barátom volt a tündék között. Apám szülei Birodalom keleti részén élő emberi harcosok közé tartoztak, sajnos hamar meghaltak, így apám nem is emlékezett rájuk. Én az emberek világában nevelkedtem fel, de anyám és apám gyakran vittek Mesebirodalomba, és míg ők küldetésükre indultak, nem egyszer az erdei tündék gondjaira bíztak, akiknek gyermekeivel sokat játszottam. bár nem vagyok olyan légies, mint egy tünde, azért nem maradtam alul velük szemben fáramászásban, vagy versenyfutásban, és hamar megtanultam kezelni az íjat és a dobócsillagot is. A karddal bánni apám tanított, gyakran vívtunk kis hjázunk hátsó kertjében vele, és anyám mindannyiszor büszkén figyelte családja játszadozását.
Nagyon korán, nyolc éves koromban kerültem Fable Fortressbe, ahol apám legjobb barátja, Tal volt akkoriban az kapitány. Ő lett a mesterem, ő tanított meg az árnylidércek elleni hatékony küzdelemre, és a gonosz elleni harcra. Már tíz évesen bekerültem a csapatába. Ő volt az egyetlen meselovag, akiről tudom, hogy a feleségével együtt Mesebirodalomból származtak, és az emberi világról csak annyit tudtak, amennyit akkor tapasztaltak, mikor hozzánk látogattak.
Tizenegy éves voltam, mikor megtudtuk, hogy anyám gyógyíthatatlan betegséggel küzd. Mindent megpróbáltunk, mind az emberi orvosoknál, mind a Mesebirodalombeli gyógyítóknál kilincseltünk, de nem tudtak segíteni rajta. Néhány hónappal később meghalt. Kívánsága szerint Mesebirodalomban temettük el. Ezután már csak apám maradt nekem ,de nem sokára őt is el kellett veeszítenem egy Ragdan elleni harcban. Ezzel a Mágus ellenei küzdelem személyes ügyemmé vált. Tal, mint apám barátja, végig apám mellett állt, és védelmezni próbálta, ő maga is súlyos sebet kapott, és csdak hónapok múlva gyógyult fel. Engem magukhoz vettek feleségével, és minden eltávozást, amit Fable fortressben kaptam, velük töltöttem.
Talt és feleségét Florát csaknem ugyanannyira szerettem, mint saját szüleimet. Már meselovag voltam, mikor saját kisfiuk, uriah megszületett. Sokat voltam vele együtt, és későbbTal teljesen rám bízta Uriah nevelését, én képeztem ki a kisfiút meselovaggá, és ő lett egyik legjobb harcosom.
mikor tizennyolc éves lettem, A lovagok vezetőségének parancsára vissza kellett költöznöm az Emberek világába, és tanárnak kellett tanulnom. Diplomám megszerzése után egy gyermekotthonban helyeztek el, ahol őrködhettem a gyerekek álmai felett, és észrevehettem, ha túl sok rémálom szabadult át Mesebirodalomból. Ilyenkor csapatommal azonnal harcba hívtak, és mi minden alkalommmal sikeresen vettük fel a küzdelmet Ragdan seregével. Az évek során sok meselovagot veszítettem el a harcokban, és hiába találtam mindig új és új tehetségeket, a régiek emléke soha nem halványul el bennem.
Nem sokkal azután, hogy kapitánynak kineveztek, elveszítettem Talt, és Florát. Közösen harcoltunk az árnylidércek ellen, de túl nagy volt a túlerő. Tal és Flora egy csapat fiatal lovagot védett, én pedig a saját embereimet próbáltam távol tartani a lidércek karmaitól. elvágtak minket egymástól, és mire felocsúdtam, Tal már halott volt, Flora pedig menthetetlen állapotban, súlyosan sebesülten a földön feküdt. A karomban lehelte ki a lelkét. Nagyon megrázott szeretett kapitányom elvesztése. Magamba zuhantam, és el sem tudtam képzelni, hogy valaha össze tudom szedni magamat a veszteség után. Mégis kénytelen voltam összeszedni magamat, a meselovagok első szabálya, hogy bárkit hátra kell tudni hagyni, és tovább küzdeni a jó ügyért bármi áron. Tudtam, hogy Tal is ezt várná tőlem, ahogy apám is. Ráadásul ott volt nekem Uriah, aki teljesen árván maradt, és csak rám számíthatott. A kisfiúval visszatértem az emberek világába, és ott abban a gyermekotthonban helyeztem el, ahol én nevelőként dolgoztam. így gyakran lehettünk együtt. tíz évesen Uriah felvételt nyert Fable Fortressbe, majd egy évvel később a csapatomba. Ettől a naptól fogva indultak közös kalandjaink, és állandó rettegésem, mert bár minden meselovagot féltek, Uriah elvesztése lenne számomra a legnagyobb fájdalom. A hajdan volt kisfiú mára felnőtt, és saját csapatot irányít Ragdan bérencei ellen.
Én jelenleg a meselovagok legfőbb kapitánya vagyok. Én döntöm el, ki vehető fel Fable Fortressbe, és ki kerülhet be a kiképzőiskolából a lovagrendbe. Csapatom Mesebirpodalom leghatékonyabb csapata. Kezünktől több árnylidérc pusztult már el, mint Az összes többi lovag kezétől együttvéve. Ha egy küldetésemet befejezem, még ma is minden alkalommal visszatérek az emerek világába, és elfoglalom őrhelyemet a gyerekek mellet. Őrzöm álmaikat Ragdan árnylidérceitől.
Most huszonkilenc éves világosbarna hajú, zöld szemű nő vagyok. Átlagos magasságú, és alkatú, bár életvitelemnek köszönhetően izmosabb legtöbb nőtársamnál, hiszen izmaimra a csatákban nagy szükségem van.
Azt mondják rám, hirtelehragú vagyok, és nehéz kiengesztelni. azt hiszem, ez így igaz. Ellenségeim iránt engesztelhetetlen vagyok, nem szoktam megbocsátani, de barátaimat az életem árán is megvédelmezem, és hűséges maradok hozzájuk.
A lovagrend kérésére 2006 decemberében jegyeztem mindezt le magamról.

Hinda Vichi, a meselovagok kapitánya